Tuscany Crossing 20140426

Ugyan miként is mesélhetném el életem egyik legszebb hétvégéjét Nektek. Mert akikkel együtt lehettem, akik segítettek, akik csendben, vagy hangosan buzdítottak és hittek bennem, akik türelmetlenül várták a rólunk szóló híreket mind az én szeretteim.
Öt nap távol a munkától. Két nap édes kettesben, majd újabb kettő szuper négyesben. Mindez Toszkána szívében, ahol a kávé az kávé, a füstölt sonka manna, de a sajt és vörös bor is az istenek tápláléka. Persze az igazi olasz fagyi sem hiányozhatott.
Elsőrangú szállás, kitűnő és bőséges reggeli és vacsora. Pazar panoráma a 22. századi istállóból!
Ja, és egy olyan futóverseny, ahol a macskákból ultra macskák lesznek. Itt lett az én Gyöngyvirágom is UM. Élete első ötvenese több mint 2000 m emelkedéssel. Ez volt az igazi tűzkeresztség. Ja, és a négyszeri elázás.
Nekem királyi sors jutott szombatra. Andival a futás, ami önmagában is szuper, kiegészítve egy olyan kisérővel mint Lui, aki a föld alá is elénk, ill. utánunk hozott ételt, italt, ruhát, jó kedvet, buzdítást és persze Luit – amit egyszerűen nem lehet másképp leírni. (Mindketten csodálatosak, nagyszerű tudni, hogy ilyen barátaim vannak)
A 100-as táv szép két részre osztható a számtanban, és itt is. Az első 50: Indulás reggel hatkor – a felhők fölül! Lassú ereszkedés a felhők alá, miközben a feljövő nap lassan elkezdte napi rutinjával párologtatni a felhőket. Lassan kaptuk meg a távolságot, a kontúrokat, a formákat, a színeket. De milyeneket! Csodás a Toszkán vidék! Baráti szolid dombocskák, ciprusok, birtokok, kőházak, a dombok tetején 800 éves városkák, 1200 éves kolostorok. Egy nagy mesekönyv. No ennek a könyvnek a legszebb lapjaira, most a mi nevünk is felkerült. Szép lassan teltek az órák és koptak a kilométerek. A nap annyira belejött, hogy más csak egy atléta trikó maradt a reggeli rétegekből, de az is majdnem lekívánkozott. Őrült áprilisi hőség tört ránk. A nap, illetve a földről visszaverődő fotonok vidám vízcseppecskéket rajzoltak a homlokunkra, arcunkra, meg a gatyánk minden fertályára. Mikor már éppen meg akartunk főni, akkor az égiek meghallgatva óhajunkat esőt rendeltek. No és itt kezdődik a második 50 km. A hűvös lé szép lassan ott is megnedvesített, ahol az izzadtság még nem járt. Lassan lehűlt a levegő is, és ha ezen a ponton szépen elállt volna, talán ez a történet is másképp alakul. De, nem állt el. Hanem egyre vadabbul és vadabbul szakadt ránk. Jött egy kis szél is, így a környezetünkben szép lassan mindenki esőkabátra váltott, de mi keményen és csurom vizesen ellenálltunk az elemeknek. Nem volt egyszerű két óra, ahogyan az sem, amikor a hirtelen elálló esőt egy kemény és meleg napsütés követett. Így legalább volt alkalmunk a szauna technikánkat fejlesztésére, de csak amíg be nem értünk arra a 20 km-es szakaszra, ahol önmagában is volt 1400 m emelkedés. Na itt volt minden, csak futás nem. Volt nyafogás, kutyafájázás, meg volt dagonyázás, patakba és sárba merülés, aminek a végén totál disznóra váltva csak felértünk arra az 1052 m magas tetőpontra, ahonnan már csak egy gyors iszkiri hiányzott a célig. Illetve iszkiri helyett megkezdődött a sártenger dagasztása és a küzdelem a meredek lejtőkön a talpon maradásért. No azt azért el kell mondani, hogy a táj valamikori szépsége már alaposan amortizálódott, de minden jó, ha a vége jó alapon lassacskán csak visszaértünk a civilizációba. Már csak 11 km volt hátra, amikor beesteledett és ismét a sötétség vette át a hatalmat. Felemelő volt látni az eltűnő napfoszlányokat, majd észlelni a kis telkeken felvillanó egyedi fényeket, illetve meglátni a célt jelentő város fényeit. Innen fejlámpával haladtunk és igazán a sár, meg a folyamatosan dagadó vízhólyagok jelentették a fő akadályt. Aztán már csak 3-4 kilométer volt hátra, mikor előjött a régi érzés – bár csak még mehetnénk tovább, hogy az élmény meg hosszabb legyen. De egy futás mégis csak olyan, hogy a célnál vége van. Jó volt találkozni Luival, és Ultra Macskával. Boldogan és nagyon fáradtan értünk célba! Andi 7. lett!!  Őszintén gratulálok Neki! Én láttam igazán mennyit tett ezért. Láttam mikén harcolt, milyen keményen küzdött! Elképesztő, hogy ez micsoda könnyedséggel megy Neki – Látszólag! Na jó, azért voltak szótlan szakaszok, de túl vagyunk ismét egy olyan versenyen, ahol sikerült a rajttól „elbeszélni” a célig!
Két apróság azért ide kívánkozik. Az egyik, hogy az én drága kis Garmin kütyüm 35 percig próbálkozott a rajt után műholdat találni, így a pálya első 4,5 km-es szakaszát nem mérte. Emiatt a mellékelt track első szakasza nem az én mérésemet, hanem a honlapon kiadott adatokat tartalmazza.
A másik egy tapasztalás. Jó dolog a kataflam! Kellemesen csillapítja a fájdalmat és enyhíti a fáradtság érzetet. Ja és emellett igen jó kedélyjavító is. Feltétlenül használjátok!
Méréseim szerint: táv 102,593km, szintemelkedés 3359m. Ne hagyjátok ki!