Naszály Trail 20131123

Fantasztikus verseny, elsőosztályú ellátással a rajttól a beérkezés utáni fürdésig és gulyás levesig. A versenyközpont Katalinpusztán nagyszerű választás.
Kicsit féltem attól, hogy a kevés hosszú távú nevező miatt sokat kell egyedül lennem, és nem is tévedtem. Ahogyan a track-ből is látható két azonos kört kellett teljesíteni a hosszú távon. A rövid táv egy kör volt, így az első körben csoportosan haladtunk.
A rajt utáni emelkedőkben mindenki megtalálta a képességeihez illő helyet a mezőnyben, majd elkezdtük az emelkedést a Naszály csúcsára. Aki járt már itt tudja, hogy a kék jelzésen van egy kb. 1 km hosszú szakasz, ahol a gyalogút jelentősen dől kifelé, ezért nehéz rajta haladni. No ez most fokozottan volt így, hiszen a korábbi napokban feláztatott pálya korcsolya pályává alakult, amit a 120 pár láb szépen ki is dagasztott. Csodálatos műkorcsolya elemeket mutattunk be, miközben szó szerint foggal-körömmel próbáltunk megkapaszkodni az ágakba és gyökerekbe. A csúcson jó nagy szél fogadott, ami azonnal áthűtötte az izzadtságtól átázott ruhákat. Szerencsére a Gombási-pihenőnél lévő frissítő pontig egy jó kis lejtő következett, amin a lábak kirázódtak és át is tudtam melegedni. Frissítés után a "Fa csúsztatón" a Látó-hegy érintésével megindultunk másodszor is a Naszály csúcsára. Szegény pontőrök ekkor már tüzet is raktak. Nagyon aranyos fiúk voltak, remélem nem fáztak meg. Meg kell említenem, hogy a Látó-hegy nem lát, csak az arra járók. Nagyszerű látvány volt a párás idő ellenére a Duna szalagja. Sajnos éppen ilyen jól lehetett látni a cement gyárat illetve annak zagy tárolóját is, ami elkeserítő képet fest. Ilyenkor mindig az a régi mondás jut az eszembe: Amit a Természet elront, azt ki is javítja, de amit az Ember ront el azt az Isten sem tudja kijavítani.
A csúcs után lefelé a kék bokatörőn. Szép a táj, jó a társaság és a sár eszméletlen nagy. Azt a cuppogást, amit előadtunk! Elóször futottam életemben olyan sárban, amibe minden lépésnél beletapadt a cipő és lépésenként volt kérdéses, hogy mikor marad bent a lábbelim. Végül erre szerencsére nem került sor.
Aztán jött a Gyadai-rét, majd a tanösvény és 3:15-re be is értem a versenyközpontba, ahol kis frissítés, majd.....második kör.
Háááát, nem nagyon akaródzott elindulni. Megettem valami zselét, ami borzasztó rossz ízű volt, ráadásul nem is működött rendesen.
Nehezen tudnám leírni, hogy egyedül mekkora küzdelemmel tudtam csak feljutni harmadszor is a Naszályra. Lefelé már alig vártam a frissítő pontot, ahol azonnal le is rogytam egy horgász székre. A pontőrök olyan aranyosak voltak, etettek itattak, símogatták a lelkemet. Végül a kedvükért kifutottam a pont utáni emelkedőt, de ezzel el is készültem az erőmmel. Alig tudtam lépni is, pedig emelkedni kellett rendesen. Utolsó üdvözlet a Látó-hegyi és a csúcson lévő őröknek, majd irány lefelé. Nos, ami az első körben viszonylag könnyen ment - ugrálni a kövek között a kék jelzésen- az most nem ment sehogy. Állandóan elbotlottam. Úgy mentem, mint aki be van rúgva! Aztán jött a sár, meg szembe egy lovas, akit tanácsos volt kikerülni. Már amennyire lehet ilyesmit a 20 cm-es sárban. Végül leértem a rétre és meg is láttam az egyik futótársamat kb 500 m-el előttem. Esélytelen volt utolérni, bár megpróbáltam és végül 1 perccel utána értem célba. 6:50!! Nem gondoltam, hogy 7 óra alatt megcsinálom, de sikerült! Igaz ekkora sárra sem gondoltam. 14. lettem!
Köszönöm a fantasztikus szervezést és az égieknek azt, hogy elvittek a célig. Nagyszerűen éreztem magam, bár ismételten csak azt vontam le következtetésnek, hogy nem jó egyedül!
A trac-kel kapcsolatban le kell írnom, hogy a második körben a Naszályra vezető kék jelzésű szakaszon a kütyüm valami nagy baromságot mért, amit kézzel korrigáltam.